Az MKB Bank elnök-vezérigazgatója arra számít, hogy a bank 2013-14-től újra nyereséges lehet. Simák Pál azt is kifejtette, hogy a bankok tartják magukat a kormánnyal tavaly decemberben kötött megállapodáshoz, így új lépésekhez új tárgyalások kellenek, az IMF-hitelről pedig úgy vélte, mindenki számára a gyors megállapodás lenne a legkedvezőbb.
Elég lenne 15 milliárd eurós hitelkeret
Egyöntetűen 15 milliárd eurós IMF/EU-finanszírozási csomag jóváhagyását jósolták Magyarország számára pénteki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik egyetértettek abban is, hogy - jóllehet megvan az esélye a késésnek - a megállapodás még mindig elérhető a harmadik negyedévben, bár várhatóan az IMF is feltételekkel áll majd elő a tárgyalásokon.
Az olcsó biztosítás ára
Az utóbbi években drasztikusan csökkent a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díja, ezért a biztosítók igyekeznek kiszűrni a visszaéléseket, amit csak a balesetek szigorúbb vizsgálatával érhetnek el - véli a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
TOP10 bankbetét 36 hónapra
Bár egyelőre még számos kétség merül fel a gyors megállapodásra a nemzetközi pénzügyi intézményekkel, valószínűsíthető, hogy abban az esetben, ha lesz IMF/EU-hitelkeret a kamatok csökkenése is elindulhat. Így felértékelődhetnek a hosszabb távú betétek, hiszen ebben az esetben a jelenlegi magas kamatszint mellett termel hozamot a pénz.
A devizahiteleseket segítő intézkedések miatt kérnek a legtöbben tanácsot
Már több mint ötezren fordultak azokhoz a pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodákhoz, amelyeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hívott életre és civil szervezetek működtetnek tizenegy megyeszékhelyen - közölte Balogh László a PSZÁF alelnöke Szombathelyen sajtótájékoztatón.
Maradt a rekordalacsony eurókamat
Az Európai Központi Bank kormányzó tanácsa csütörtökön Barcelonában tartott ülésén hozta meg a döntést, amely értelmében az irányadó refinanszírozási kamat rekordalacsony szinten, 1 százalékon maradt.
Borús kilátások a vállalati hitelpiacon
A vállalati hitelezésért felelős banki vezetők szerint az utóbbi hónapokban érzékelhetően romlott a hangulat a vállalati hitelpiacon, és a közeljövőben sem várható számottevő javulás - ezt tükrözi a KPMG vállalathitelezési hangulatindexének változása is, az index értéke a 2011. novemberi +0,1-es szintet követően 2012 tavaszára -0,7-re csökkent.






