A bankok megütközve fogadták Rogán Antal árfolyamrögzítés kiterjesztéséről szóló javaslatát, amely értelmében nem az ingatlan értékéhez, hanem a felvett hitel mértékéhez kötnék az árfolyamgát igénybevételét, maximálva azt 30 millió forintban. Mindeközben az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága támogatta az indítványt.
Két héten belül az eszközkezelőhöz kerülhetnek az első ingatlanok
A bankok már januárban kijelölték, mely zálogul szolgáló lakóingatlanokat kényszerértékesítik a negyedévben. A Nemzeti Eszközkezelőnél (NET) viszont csak március elejére várják az első lakások beérkezését. A társaság indulásként nyolcezer lakóingatlan megvásárlásával számolhat – írja a Világgazdaság.
Tovább bővítenék az árfolyamgát rendszerét
Az Országgyűlés ma megkezdte „A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény” módosításának általános vitáját. A nemzetgazgasági miniszter által február 10-én beterjesztett tervezethez eddig 14 módosító indítvány érkezett, amelyek döntő része a jogosultság kiterjesztésére vonatkozik.
Kezdődik a vita a Parlamentben az árfolyamrögzítésről
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló kormányzati javaslatot.
Felkészültek a bankok az árfolyamgát miatti szerződésmódosításokra
A Magyar Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is élhet vele.
Újabb jóváhagyás az árfolyamgát kibővítéséhez
Az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag támogatta a nemzetgazdasági miniszter által beterjesztett törvénymódosító javaslatot, amely az árfolyamrögzítést 60 hónapig, de legfeljebb 2017 június végéig terjeszti ki. A törvény elfogadása esetén 2012. április 1-jén lép hatályba.
Árfolyamrögzítés 30 millió fölött?
Eltörölné a jelzáloghitelek fedezeteként felajánlott ingatlanok 30 milliós értékhatárát az árfolyamgát új rendszerében törvényjavaslathoz eddig érkezett egyetlen módosító indítvány.
Újabb feketelista az adósokról
Országos adóslistát készítenek a végrehajtók, amely minden végrehajtás alá került cég és magánszemély fontosabb adatát tartalmazza. A szeptember elején életbe lépő listáról tíz év után lehetne lekerülni – írja a Magyar Nemzet.






