a kötelező megálló mielőtt bankot választ

Forrás munkahelyteremtő beruházásokhoz KKV-knak

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (NFA) 10 milliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő beruházások támogatására pályázatot írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mikro-, kis- és középvállalatoknak. A pályázaton csak az a vállalkozás indulhat, amely 2012-ben teljesíti a jogszabályokban meghatározott elvárt béremelést.

A pályázaton azok a Magyarországon bejegyezett mikro-, kis- és középvállalkozások indulhatnak, amelyek a benyújtás időpontjában még nem kezdték el a beruházást, de 2012. november 30-ig befejezik azt, mindemellett a beruházás befejezésétől számított 90 napon belül legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet.

A pályázatokat február 8. március 30. között lehet benyújtani, a döntés május végére várható. A tárca várakozásai szerint 5300-5500 új munkahely és 10 ezer meglévő állás megőrzéséhez járulnak majd hozzá 600-800 ezer, amely 600-800 ezer vállalkozást érinthet. Tavaly a rendelkezésre álló 5 milliárd forintból 381 vállalkozásnál 3100 új munkahelyet létesítettek.

A támogatás mértéke egy új munkahely esetében nem álláskereső személy foglalkoztatásánál 1,4 millió forint. Ehhez nyilvántartott álláskereső felvétele esetén további 500 ezer forint, roma álláskereső esetén további 300 ezer forint, hátrányos helyzetű kistérségben megvalósuló beruházás esetében 200 ezer forint, a leghátrányosabb helyzetű településeken 300 ezer forint kiegészítő támogatás igényelhető. A pályázatot legfeljebb 120 millió forintra, hátrányos helyzetű kistérség esetében 240 millió forint támogatásra lehet beadni. A támogatás intenzitása 10-50 százalék között lehet – mondta az államtitkár. (MTI, Bankometer)

Ha tetszett a cikk, szólj hozzá, oszdd meg ismerő- seiddel vagy iratkozz fel RSS-csatornánkra, vagy Hírlevelünkre hogy értesíthessünk legfrissebb cikkeinkről.

Szólj hozzá!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>