a kötelező megálló mielőtt bankot választ

Kartelleztek a bankok? Nézzük a számokat!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) annak kiderítésére indított eljárást tavaly, hogy volt-e a bankok között megállapodás, amikor a végtörlesztés bejelentését követően megemelték jelzáloghiteleik kamatait. Megnéztük, hogy az érintett pénzintézetek végtörlesztés kiváltására felhasználható termékeinek kamata hogyan alakult a kérdéses időszakban. A Bakometer adatai egyértelmű együttmozgást nem mutatnak.

Az alábbi grafikonon az eljárás alá vont pénzintézetek (az OTP Bank, az Erste, az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, a CIB Bank, az Unicredit Bank és a Fundamenta-Lakáskassza) azon termékeinek kamatát tüntettük fel, amelyeket a devizahitelek kiváltására lehetett igényelni. Azon esetekben, ahol nem volt külön e célra igénybe vehető hitel, ott az összes adott esetben folyósítható (szabadfelhasználású ingatlanfedezetes, illetve lakáscélú) kölcsön átlagkamatát néztük. Szerepel az ábrán a Budapest Bank ilyen termékének a kondíciója is, mivel a GVH által a múlt héten lefolytatott helyszíni szemle e pénzintézetre és a Takarékbankra is kiterjedt a Napi Gazdaság információja szerint. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy ez utóbbi bank ellen az ügyben nem folyik eljárás.

 

A feltüntetett adatok a Budapest Bank, a CIB és az OTP esetében az ingatlanfedezetes termékek átlagkamatát tartalmazza, az Ersténél csak a hitelkiváltó termékek átlagadatai szerepelnek, a Raiffeisennél az Otthonvédelmi módozatokból a hitelkiváltásra felhasználhatókat vettük figyelembe. Az MKB Bank, illetve az UniCredit adatait nem a teljes időszakban látható, amelynek oka az, hogy az MKB egyes termékeinél szeptember 28-ától, másoknál október 1-től nem fogadott be új kérelmet, az Unicredit pedig hitelkiváltó terméket csak november 1-től kínált.

A görbék alapján viszonylag egyértelműen látható, hogy minden kiemelt banknál nőtt ugyan az adott termékkörben a kamat, a mértékek, s időpontok azonban számottevően eltértek.

Merre mozdult közben a piac?

A banki szektor egésze egyébként az adott termékkörökben az utolsó negyedévben a Bankometer adatai szerint érdemben, de nem kiemelkedően emelte a hitelkamatokat és kezelési költségeket. A lakáscélú jelzáloghiteleknél az átlagkamat mintegy két százalékkal, 8,7 százalékról 11,68 százalékra nőtt (az átlagérték valamennyi kereskedelmi bank összes adott körbe tartozó módozatának számtani átlagát jelenti), a felszámolt kezelési költség viszont átlagosan 1,98 százalékról 1,78 százalékra mérséklődött. A szabadfelhasználású jelzáloghiteleknél az átlagkamat október elején még 11,11 százalék volt, amely az év végére 11,68 százalékig kapaszkodott, itt tehát jóval mérsékeltebb elmozdulást lehetett megfigyelni miközben a kezelési költségek is csak enyhén 1,81 százalékról 1,88 százalékra híztak, érdemes azonban megjegyezni, hogy november első két hetében ennél mérsékelten magasabban 1,95-1,9 százalék között volt az adat.

Az alábbi ábrában a kereskedelmi bankok lakáscélú és szabadfelhasználású jelzáloghiteleinek átlagkamatát, illetve az átlagkamat és az átlagos kezelési költség összegét tüntettük fel.

A kartell ügy

Gazdasági Versenyhivatal tavaly indított eljárást 7 bank  ellen a lakossági jelzáloghitelek kamatának egy időben végrehajtott emelése miatt, ennek valószínű magyarázata ugyanis a hatóság szerint a bankok közti megállapodás volt, amely arra irányult, hogy a devizahitelek végtörlesztése kapcsán magasabb kamatozású termékeket kínálnak, illetve korlátozzák alacsonyabb kamatozású termékeik elérhetőségét. A korábban a témában kiadott közlemények szerint a GVH 2011. szeptember 22. után észlelte azt, hogy egymással közel azonos időpontban 0,5-2 százalékponttal emelkedtek a lakossági jelzáloghitelek kamatai, illetve magasabb kamatú új termékeket vezettek be a pénzintézetek. (Bankometer)

Ha tetszett a cikk, szólj hozzá, oszdd meg ismerő- seiddel vagy iratkozz fel RSS-csatornánkra, hogy értesíthessünk legfrissebb cikkeinkről.

Szólj hozzá!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>