Bár Görögország messze van, s a magyar megtakarítók, hitelesek úgy érezhetik, hogy életüket kevéssé befolyásolják közvetlenül a brüsszeli döntések, ez most nem feltétlenül igaz. Az, hogy az elmúlt időszakban a forint képes volt érdemben erősödni a vezető devizákkal szemben csak részben volt annak köszönhető, hogy a magyar döntéshozók változtattak a nemzetközi pénzügyi intézményekkel szembeni hozzáállásukon, legalább ilyen szerepe volt abban a nemzetközi befektetői félelmek – elsősorban a kontrollálatlan görög csőddel kapcsolatos aggályok – mérséklődésének. Érdemes tehát kicsit elidőzni a kérdéskör mellett, s megnézni miről is szól az egyezség.
Az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei kedd hajnalban megállapodtak a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagban, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatást és a GDP-arányos görög államadósság 121 százalékra történő leszorítását irányozza elő az évtized végéig a jelenlegi 160 százalék körüli szintről. Ezenkívül Görögország magánhitelezői várhatóan a kezükben lévő görög állampapírok nominális értékének 53,5 százalékát írják le. A megállapodás Görögország és az euróövezet pénzügyi stabilitását egyaránt biztosítja és megerősíti Görögország helyét az euróövezetben.
Indulhat a kötvénycsere
Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke szerint a mostani megállapodás megfelelő alap ahhoz, hogy elindítsák a görög államkötvények újakra cserélésének programját (PSI), amelynek keretében az adósságkönnyítés a gyakorlatban történik majd. Az új kötvények kamata 2014-ig csupán két százalék lesz, majd 2020-ig 3 százalék, és csak azt követően emelkedik 4,3 százalékra.
Evangelosz Venizelosz görög pénzügyminiszter bejelentette, hogy Athén már szerdán meg kívánja hirdetni az első kötvénycsereprogramot.
Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szigorú ellenőrzést helyezett kilátásba: megerősítik és folyamatossá teszik az Európai Bizottság munkacsoportjának jelenlétét Görögországban – a csoporthoz euróövezeti tagállamok szakértői is csatlakozhatnak. Ugyanakkor külön számlát nyitnak az adósságszolgálatra szánt pénzek elhelyezésére, és ezen mindig legalább három hónapra előre szóló tartaléknak kell lennie.
IMF-feltételek
Az IMF egyébként is feltételekhez köti a mentőcsomaghoz történő hozzájárulás mértékét, amiről várhatóan március második hetében fog dönteni a szervezet igazgatótanácsa. Christine Lagarde vezérigazgató szerint az IMF nemcsak a görög kormány eddig vállalt kötelezettségeinek teljesítését fogja szigorúan ellenőrizni, hanem arra is nagyon fog figyelni, hogy maga az euróövezet mennyi pénzt szán az adósságválság leküzdésére.
Az IMF szakértői úgy látják, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) néven ismert állandó válságkezelési rendszerben előirányzott 500 milliárd euró nem lesz elegendő. Ezért a válságalap emelését szorgalmazzák, mintegy feltételeként annak, hogy további összegekkel járuljanak hozzá a második görög mentőcsomaghoz. Az első, 110 milliárd eurós görög mentőcsomagnak nagyjából 30 százalékát állta az IMF.
Aggályok
Vannak kétkedő hangok is a kedd hajnali megállapodás várható eredményeit illetően: londoni elemzők szerint “erősen feltételes” a görög adósságráta-cél elérése, mivel az több feltételezett tényező megvalósulásától is erőteljesen függ. Szerintük változatlanul kérdéses még az is, hogy Görögország az euróövezet tagja maradhat-e.
A Financial Times keddi számában pedig egy “szigorúan bizalmas” jelentésből idézett, ebben az állt, hogy Görögországnak még további segélycsomagokra lehet szüksége. Az euróövezeti pénzügyminiszterek számára összeállított dokumentum szerint a görög mentőprogram “messze letért” a kívánt pályáról, és a Görögországra kirótt takarékossági intézkedések még a legderűlátóbb forgatókönyv alapján is olyan mély recesszió kockázatával járnak, hogy az ország a hároméves új segélyprogram végéig sem lesz képes kikapaszkodni az adósságveremből.
Görögországnak egy hónapon belül szüksége lenne az újabb nemzetközi hitelekre, mivel hamarosan lejár egy 14,5 milliárd eurós tartozása.
Ez már a második mentőcsomag Görögország számára, amely 2010 májusában az euróövezeti tagországok kormányaival és az IMF-fel kötött kétoldalú hitelmegállapodások révén összesen 110 milliárd euróhoz jutott.(MTI, Bankometer)






