a kötelező megálló mielőtt bankot választ

Pörög a drágább ingatlanok piaca

A november óta intenzíven pörgő lakáspiac még ebben a hónapban is kitart. A végtörlesztéses eladások és a befektetési vásárlások alapján azt gondolnánk, hogy az 5-10 millió Ft-os ársávban történt az élénkülés, de ez nem igaz.

A megélénkült piac egyformán hatott minden árkategóriára, sőt egyes időszakokban épp a drágább, 20 millió Ft feletti ingatlanok aránya nőtt meg. – állapítja meg a Duna House elemzése. Az ilyen tranzakciók közel háromnegyede a közép-magyarországi régióban valósult meg, ebből is zömmel inkább a fővárosban. Ha árkategóriák szerint bontjuk a kerületek rangsorát, akkor látszik, hogy az abszolút favorit a 2. kerület, hiszen a legtöbb vásárlás a 30- és 40 millió Ft feletti sávban is itt történik. A további sorrend a többi kategóriában már változik, a szintén tradicionálisan drága 12. kerület a 40 fölötti sávban ugrott a 2. helyre.

Érdekes azt is megvizsgálni, hogy a 20 fölötti ingatlanokat kik vásárolják Budapesten. A Duna House havonta megjelenő Barométeréből már korábban is kiderült, hogy általában az összes ingatlan vonatkozásában a 30-as korosztály a legaktívabb vásárlóréteg és ez ebben a kategóriában sincs másként, hiszen több mint a vásárlók harmadát ők adják. A vevő közel fele azonban idősebb, 40 év feletti. A válaszadó vevők háromnegyede vallja magát vállalkozónak, vagy közép- és felsővezetőnek. Az utóbbiak vették a legmagasabb átlagáron az ingatlanokat, közel 44 milliós értékben, őket követik a vállalkozók 37 millióval, majd a középvezetők 31-gyel.

Vásárlási okként a vevők egynegyede jelezte, hogy befektetési céllal költött ingatlanra, ami kevesebb, mint az összes tranzakciók esetében tapasztalt 33%-os arány. A drága lakásokat a válaszadók szerint leginkább (40% fölött) egyszerűen csak azért vették, mert nagyobba szerettek volna költözni. A nagyobba vágyók átlagban 120 négyzetméteres ingatlant vettek, míg a befektetési céllal vásárlók a 20 millió fölötti kategóriában átlagosan 90 m2-es lakásba fektettek.

Ha tetszett a cikk, szólj hozzá, oszdd meg ismerő- seiddel vagy iratkozz fel RSS-csatornánkra, vagy Hírlevelünkre hogy értesíthessünk legfrissebb cikkeinkről.

Szólj hozzá!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>