Az Országgyűlés ma megkezdte „A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény” módosításának általános vitáját. A nemzetgazgasági miniszter által február 10-én beterjesztett tervezethez eddig 14 módosító indítvány érkezett, amelyek döntő része a jogosultság kiterjesztésére vonatkozik.
Egyenlő elbírálást a jen hiteleseknek
Heintz Tamás, fideszes képviselő az árfolyamrögzítésnél alkalmazott árfolyamok közül a jennél a tervezetben szereplő 2,5 forintról 2 forintra csökkentené a mértéket. Indoklása szerint ez biztosítaná, hogy a jenhitelesek is megfelelő segítséget kapjanak. Ennek bizonyításaként indoklásában jelezte, hogy míg a svájci frankban eladósodottak törlesztőrészletét a 2008-as árfolyamhoz képest (a 180 forintos árfolyamgát mellett) 121,9 százalékon, az euróban hitelt felvevőkét (250 forintos árfolyamküszöb mellett) 104,9 százalékon rögzítenék, a japán jen adósoknál ez a mérték a tervezett 2,5 forinttal számolva sokkal magasabb, 168,6 százalék lenne. (Az eredeti, tavaly év végéig élő árfolyamrögzítési lehetőségnél is 2 forinton rögzítették a jen árfolyamát, s a végtörlesztés során is ez utóbbi szintet alkalmazták.)
Korlát 30 milliónál, de másként
Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke és Németh Zoltán fideszes képviselő közös módosítója, az ingatlanokra vonatkozó korábbi, 30 milliós értékhatár helyett a felvett hitelösszeget maximálná 30 millió forintban. Indoklásként Rogán kedden a Parlamentben elmondta: akinek 30 milliónál magasabb hitele van, nyilván egy jóval nagyobb értékű ingatlannal is rendelkezik, s ha neki probléma ennek a kölcsönnek a törlesztése, még mindig megvan az a lehetősége, hogy a lakását egy kisebb értékűre cserélje, éljen a kedvezményes résztörlesztés lehetőségével, azután pedig esetleg egy másik könnyített fizetési konstrukcióval. Arról is beszámolt, hogy a módosítóról a kormánypárti frakció megkezdte az egyeztetéseket a kabinettel és a bankszövetséggel is.
Korábban a Jobbik is hasonló tartalmú módosítót nyújtott be a javaslathoz: Volner János indítványa is eltörölte volna a 30 millió forintos ingatlan értékhatárt, hogy bővítse az új árfolyamgáttal élők körét.
Árfolyamgát vállalkozásoknak is
Ertsey Katali, LMP-s képviselő indítványa a gyűjtőszámla-hitel konstrukció kiterjesztését javasolja azokra a vállalkozói devizahitelekre is, ahol a fedezet magánszemély tulajdonában álló lakás. Társadalmilag a képviselőasszony indokoltnak tartaná, hogy azok a jellemzően mikró- és kisvállalkozók is igénybe vehessék az árfolyamgát lehetőségét, akik a saját lakásukra vettek fel devizahitelt, hogy vállalkozásukat finanszírozzák. Ez a réteg ugyanis a gazdasági helyzet okán szintén kiszolgáltatott helyzetben van: az árfolyamhatást áraikban érvényesíteni nem tudják, a kedvezőtlen devizaárfolyam pedig nem csak a vállalkozásukat és a fenntartott munkahelyeket, hanem lakhatásukat is veszélyezteti.
Ne járjon több kedvezmény a közszolgáknak
Szűcs Erika független képviselő több indítványt is benyújtott, amelyek egy része a köztisztviselők plusz kedvezményeit érinti, javaslatai a soron kívüli elbírálásra, illetve a kamatkedvezmény biztosítására vonatkozó részek törlésére vonatkoztak. Emellett valamennyi hiteladósra kiterjesztené a vissza nem térítendő állami támogatás lehetőségét arra az esetre, ha az érintett devizahiteles a munkáltatójánál jelezte végtörlesztési szándékát, de arra nem került sor. A képviselő beadványait sorra azzal indokolta, hogy indokolatlan diszkriminációt jelent a versenyszférában dolgozók számára, ha ezeket a kedvezményeket csak a közalkalmazottak vehetik igénybe.
Ingatlanértékesítés pénzintézeti részvétellel
Rogán Antal nyújtotta be azt az indítványt is, amely lehetővé tenné, hogy a pénzügyi intézmények részt vehessenek a nehéz helyzetbe került lakáshitel-adósok ingatlanjainak értékesítésében.
Rogán Antal a pénzügyi szolgáltatók jogosítványait módosító indítványában emlékeztet rá: a hitelintézeti törvény jelenleg csak a pénzügyi intézmény tulajdonába került fedezeteknél engedi meg a pénzügyi intézmény számára, hogy a veszteségmérséklés érdekében azokat hasznosítsa. A nehéz helyzetbe került, fizetési kötelezettségeinek nem, vagy csak korlátozott mértékben eleget tenni tudó lakáshitel-adósok számára ugyanakkor sok esetben csak olyan megoldás jelenthet kiutat, amely az ingatlan harmadik személy javára történő értékesítésével és a hiteladós által történő visszabérlésével, visszalízingelésével, vagy éppen ingatlancserével jár. Amennyiben a hitelező ezekben a folyamatokban aktívan részt tud venni, mind a hiteladós, mind pedig a saját veszteségei jelentősen csökkenhetnek a gazdasági bizottság elnöke szerint.
Előtörlesztés
Rogán Antal egy további indítványa a közszférában dolgozók egyösszegű, vissza nem térítendő támogatását előtörlesztésként számoltatná el, míg egy másik javaslata lehetővé tenné, hogy a devizahitelek kiváltására felvett forintkölcsönöket ki lehessen váltani lakás-előtakarékossági szerződés felhasználásával is.
Árfolyamgát-szimulátor
A Bankometer innen is elérhető szimulátorának segítségével modellezheti, hogy svájci frank alapú hitel esetén adott árfolyam, illetve kamatfeltételek mellett miként alakulna a jövőben törlesztőrészlete, illetve kölcsöne teljes költsége, ha belépne az árfolyamgát rendszerbe. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet, hogy a szimulátor a törvénytervezetben szereplő előírásokra épül, amelyeket a Parlament még nem fogadott el. (Bankometer)






